Timivel és Attilával nem csak azért megy könnyen a munka, mert régóta ismerem őket, hanem azért is, mert annyira egymásra vannak hangolódva, hogy nekem jóformán csak kattintanom kell. Szinte szavak sem kellenek, csak egy szép helyszín, ők, meg én.
Az a legjobb, amikor a fotózás nem csupán fotózás, hanem élmény nekem is, a modellemnek is. Különösen szeretem, ha sikerül rávennem valakit, hogy másszon fel velem egy függőleges vaslétrán a tetőre. Ez a valaki pedig most nagy örömömre Riederauer Richárd volt, a Honvéd Férfikar karnagya, akivel remekül szórakoztunk a tetőn, és mellesleg elkészítettük az új fotóit is.
Azért (is) szeretem a munkám, mert olyan helyekre jutok általa, ahová amúgy sosem jutnék be. Például a Zeneakadémia orgonájába. Szabó Balázs orgonaművészt fotóztam, aki épp olyan otthonosan mozog az orgona belsejében, mint az általa megszólaltatott hangok világában. Milyen csoda lehet ilyen hatalmas, mindent betöltő hangokkal varázsolni! Az utolsó kép egy (sajnos csak) mobilos fotó a kilátásról a Zeneakadémia nagytermére a sípok mögül.
A hely őrzi történeteit. Hőerőmű volt az 50-es években, aztán miután 2001-ben végleg bezárt, forgatási helyszín lett, itt forgatták többek között a Szárnyas fejvadász bizonyos jeleneteit. Mennyi történet a falak között! És most már őrzik döbbent ámulatomat is, ahogy megláttam a gigantikus csarnokban a vaslépcsők alatt nyugalmasan kószáló birkákat. Ha nem lennének róla fotóim, azt hinném, hogy álmodtam.
Minden percét élveztem ennek a fotózásnak! Ezek a srácok olyan jó hangulatot csináltak a fotóműteremben, hogy kedvem támadt elmenni egy koncertjükre, és ezt meg is fogom tenni az első adandó alkalommal. Hozzá kell tennem, hogy a jó hangulat nem ment a hatékony munka rovására, mert hogy nem csak jó fejek, de vérprofik is a fiúk. Egy szó mint száz: imádom őket, és nektek is ajánlom a BrassTime Bandet! Mindenféle rosszkedv ellen hatékony orvosság ez az életvidám banda!
Nem nagyon tudok mit hozzátenni írásban ezekhez a boldog képekhez, csak azt, hogy nagyon hálás vagyok, amiért Niki és Csaba a kismama fotók után a családi fotózáshoz is nekem adta a bizalmát. Egy élmény volt velük lenni, és külön öröm volt a régebbi képeimet a falon látni náluk!
Jelentkezzetek bátran családi fotózásra! Smink: Pacsuta Ági raffayzsofi@gmail.com
Néha azt álmodom, hogy valami csodálatos helyen vagyok, és gyönyörű fényképeket készítek. De amikor felébredek, csalódottan veszem tudomásul, hogy nem tudtam áthozni a képeket az ébrenlétbe. Cserébe viszont örülök, amikor néha sikerül álomszerű képeket készítenem. Nincs bennük semmi utólagos trükk, egy gyönyörű színes üvegablakot használtam “szűrőnek”. A Váci út 6-ban leltem ezt a gyönyörű és kissé félelmetes lépcsőházat.
Már régóta terveztem egy ilyen posztot, ahol bemutatom, hogyan is készül el egy fotósorozat. Máté Anna, végzős zeneakadémista érkezett hozzánk a Szív utcai kis portréstúdiómba. Először a sminkessel együtt átnéztük a hozott ruháit, kiválogattuk közülük azokat, amikben a legelőnyösebb fotók készülhetnek, illetve egy olyat is kiválasztottam, amit Anna nem a fotózáshoz hozott, de mindenképp szerettem volna róla egy világosabb tónusú képet is. 🙂 Ezután Pacsuta Ági elkészítette gyönyörű sminkjét és frizuráját, és később is segített a haj beállításában. A fotók elkészülte után Annának már csak annyi dolga maradt, hogy kiválogassa a kedvenc képeit, amelyeket finom retussal láttam el, majd nagy felbontásban elküldtem neki, hogy felhasználhassa diplomahangversenye meghívójához.
Kőbánya, Laposdűlő. Igazi időutazás egy lakott, élő telepen sétálni a 40-es évek falai és feliratai között!
Bár Roland elsősorban a saját fejlesztésű tubája, az impozáns twoba miatt szeretett volna új fotókat, én azért körülnézem a gyönyörű régi hangszerei között is, és azokból is választottam néhány fotóra valót. Az utolsó két képen zenekarával, a Solti Rézfúvós Együttessel látható (illetve nélkülük a hangszereik).
Cser Krisztián operaénekest a portréműtermemben és szabadtéren fotóztam, még épp elcsíptünk egy ragyogó őszi napot. Az ilyen találkozások tartották bennem a lelket 2020-ban, remélem, idén visszatérhetnek majd a zenészek a színpadokra, és többen jönnek újra hozzám is! Addigis maradnak az online koncertek, hangfelvételek, és a képek.
Szántó Ági gyönyörű koszorúit rendszeresen megcsodálom a Vörösmarty téri vásáron. Idén a vásár elmarad, én viszont eljuthattam a koszorúk forrásához, és megnézhettem, hol, hogyan és miből készülnek. Nagyon szép délutánt volt!
Idén itt találtam a leggyönyörűbb őszt. Körbevett az elmúlás szépsége, és átjárt a hála az életért.
A körülmények nem voltak olyanok, amit az ember ideálisnak gondol egy esküvőre, az idő borús volt és hideg, a násznép maszkban, és mégis, olyan átütő boldogság áradt a Reniből és Lehelből, hogy tökéletesen mindegy volt az összes nehezítő körülmény. Minden percét élveztem a fotózásnak, és ahogy a képeken láthatjátok, ők is! A végén még egy pillanatra a nap is kisütött rájuk.
Tegnap esküvőt fotózni mentem a várba, gyanútlanul. Amikor leszálltam a buszról, földbe gyökerezett a lábam, és sírtam a dühtől. Az egyik kedvenc épületem volt!! És nem csak nekem. (A Magyar Építőművészek Szövetsége is tiltakozott a Virág Csaba tervezte épület lebontás ellen.) Tavaly augusztusban készítettem róla a képeket, sajnos csak a “turista” gépemmel, nem gondoltam, hogy nem lesz lehetőségem visszamenni a profi géppel is, de hát így van ez, ha az ember nem veszi számításba az elmúlást. Az első kép a mostani látvány, ami fogadott. Még a helye is gyönyörű…
Lementem szomszédolni kicsit, ez egy ilyen művészház, tele van izgalmas emberekkel. Pillantsatok be Kutas László szobrászművész kincsekkel teli műtermébe!
Több hónapnyi kenyérsütésre korlátozott tettvágy után végre kiszabadultam, dolgoztam, fotóztam ezen a gyönyörű pipacsmezőn!
Időpontfoglalás szabadtéri vagy stúdiófotózáshoz: raffayzsofi@gmail.com
Most csak a virágokat portrézhatom. Remélem, jövő tavasszal bepótolhatjuk a sok elmaradt tavaszi-virágos portrésorozatot!
Adria palota. Ehhez most nem írok semmit, mert verset kívánna, azt meg nem tudok.
A város, ahol a gyalogos folyamatosan az életben maradásért küzd, az utcán nő a narancs, és végtelenül kedvesek az apácák.
Bécsben a Gasometerben jártam, ahol teljesen lenyűgöztek a színek, a tükröződések, a régi és az új csodálatos összhangja. 
Illés Szabolcs barokkhegedűs, a régi hangszereken való játékmód kutatója-ismerője. (Itt jelentkezhet előadásaira, akit behatóbban érdekel a téma.) Műteremben és Kőbánya ódon részein is fotóztunk, és a duplaexpóval is kísérleteztem, ami két felvétel egymásra fényképezését jelenti. Jó móka volt, mindig szeretek ürügyet találni arra, hogy elhagyatott helyeken mászkáljak! Szabolcs kellőképpen türelmes és kalandvágyó partner volt ebben.
Egy fiatal, ragyogóan tehetséges csellistát fotóztam, aki ráadásul még szuper stílusos és fotogén is. Jó kis helyszínt találtam neki újbudán, és végül ez lett az egyik kedvenc sorozatom idén!
Ősszel mindig nagyon szeretem a várost, ezek a kőbányai falak idén különösen lenyűgöztek. (Egy kakukktojás van benne, ami se nem idei, se nem ősz, de nagyon kőbányai.)
Nagyon hasznos időnként a másik oldalra kerülni, hogy érezzem, nem olyan egyszerű dolog kezdeni magammal valamit, miközben rám szegeződik a kamera. És hogy nagyon nem mindegy, ki áll a fényképezőgép másik oldalán. Persze nem véletlenül kértem Násztyát erre: tudtam, hogy amellett, hogy osztozik rajongásomban az elhagyatott helyek iránt, vele létre tud jönni a bizalom légköre, aminél nincs előbbre való, ha portréfotókról van szó. Egyébként ezt a helycsere-dolgot minden emberekkel foglalkozó szakma képviselőjének tudom ajánlani!
Fotók: Anastasia Razvalyaeva hárfaművész, aki nagyon ügyesen és kreatívan bánt a fényképezőgépemmel. Smink: Pacsuta Ági
Most, hogy ilyen szépen váltogatják egymást a blogomon az elhagyatott helyek és a portrésorozatok, emelem a tétet: portrésorozat egy elhagyatott helyen!
Nem hiszem, hogy bárki mással véghez tudtuk volna vinni ezt így, ehhez egyszerűen ő kellett: Barbara Osaigbovo. Mert vagány, bátor, sugárzó, gyönyörű, mert olyan, mintha már száz éve ismernénk egymást, és mert pont volt nála zöld ruha.
Smink: Pacsuta Ági
Lenyűgöz az a harmónia, amit a természet és a bomló épületek együtt léte alkot. Szomorúnak is mondhatnánk a látványt, de én nem találom annak: talán azért, mert szívem mélyén a növényekkel vagyok. Az a piros fű mintha tudná, hogy a kopott kék előtt kell nőnie, mert ott a leggyönyörűbb. 
Nagyon boldog vagyok, hogy a fényképezés kapcsán együtt dolgozhatok ilyen csodálatos zenészekkel, mint Flóra és Eva, akik a szívemnek oly kedves régizenét játszanak. És az együtt dolgozás lényegében nem más, mint egy kreatív, vidám, nevetős alkalom, amikor megtaláljuk az összehangolt pillanatokat. 
