A másik oldalon

Nagyon hasznos időnként a másik oldalra kerülni, hogy érezzem, nem olyan egyszerű dolog kezdeni magammal valamit, miközben rám szegeződik a kamera. És hogy nagyon nem mindegy, ki áll a fényképezőgép másik oldalán. Persze nem véletlenül kértem Násztyát erre: tudtam, hogy amellett, hogy osztozik rajongásomban az elhagyatott helyek iránt, vele létre tud jönni a bizalom légköre, aminél nincs előbbre való, ha portréfotókról van szó. Egyébként ezt a helycsere-dolgot minden emberekkel foglalkozó szakma képviselőjének tudom ajánlani!

Fotók: Anastasia Razvalyaeva hárfaművész, aki nagyon ügyesen és kreatívan bánt a fényképezőgépemmel. Smink: Pacsuta Ági

 

 

 

Barbara

Most,  hogy ilyen szépen váltogatják egymást a blogomon az elhagyatott helyek és a portrésorozatok, emelem a tétet: portrésorozat egy elhagyatott helyen!

Nem hiszem, hogy bárki mással véghez tudtuk volna vinni ezt így, ehhez egyszerűen ő kellett: Barbara Osaigbovo. Mert vagány, bátor, sugárzó, gyönyörű, mert olyan, mintha már száz éve ismernénk egymást, és mert pont volt nála zöld ruha.

Smink: Pacsuta Ági

Fábri Flóra és Eva Leonie Fegers

Nagyon boldog vagyok, hogy a fényképezés kapcsán együtt dolgozhatok ilyen csodálatos zenészekkel, mint Flóra és Eva, akik a szívemnek oly kedves régizenét játszanak. És az együtt dolgozás lényegében nem más, mint egy kreatív, vidám, nevetős alkalom, amikor megtaláljuk az összehangolt pillanatokat.

Dubóczky Gergely

Bár a régi blogom már nincs meg, így képekkel nem tudom bizonyítani, de talán van, aki emlékszik rá, hogy Dubóczky Gergely karmesterrel jártunk már háztetőn, hídon, és a Vasúttörténeti park régi vonatai között is. A Gellért hegyi betonhasábokat már régen kinéztem neki, így amikor idén bejelentkezett fotózásra, már tudtam, hová viszem. Később még elkalandoztunk egy elhagyatott csarnokba is, szóval ez most ilyen beton-sorozat lett. Szerintem jól áll neki. (Az utolsó képet Peleskey Zsuzsa stylingolta.)

Kálmándi Mihály

Kálmándi Mihály operaénekessel egy nagy sétát tettünk a budai várban, miközben elkészítettem a fotóit. A végén, mikor már túl voltunk sok-sok lépcsőzésen, egy ruszwurm krémesen és sok szép portré-helyszínen, kiderült, hogy van nála egy száz éves Voigtländer fényképezőgép. Amikor nagy rákészüléssel, izgatottan exponáltam vele, annyira picit kattant, hogy el se hittem, hogy sikerült képet készíteni vele. De sikerült, és Mihály el is küldte nekem az eredményt, amely az utolsó képen látható.

Farkas Gábor

Sablonosan hangzik, hogy megtisztelő, ha egy ilyen csodálatos zenész kér fel a portréfotói elkészítésére, de mit tegyek, ha tényleg ezt érzem… Kellett vinnünk világítást a Zeneakadémia nagytermébe, hogy el tudjuk készíteni a fotókat, de az igazi fény Farkas Gábor zongoraművész sugárzóan kedves és végtelenül barátságos lényéből áradt. Az asszisztenciáért hálás köszönet Kiss Péternek a D1 fotóstúdióból, a Zeneakadémiának pedig a helyszínért!

Baráth Emőke – Voglio cantar

Ünnep számomra, hogy a régi, elveszett blogom helyett újat indíthatok, és mi más lenne a legjobb a kezdéshez, mint legnagyobb büszkeségem az utóbbi időben: Baráth Emőke első szóló lemezének fotózása a Warner Music megbízásából. Aki csak a képeket nézi, tán nem is sejti, hány ember és mennyi előkészület kell egy ilyen fotósorozat elkészítéséhez… Hálás köszönet illeti Peleskey Zsuzsannát a stylingért, Kis Pétert a stúdiófelszerelésért és végtelen türelméért, Pacsuta Ágit a sminkért, Jancsi Adriennt a frizuráért és a Gödöllői Kastélyt a szíveslátásért. És legeslegfőképpen Emőkét a bizalomért és a tartalomért, hiszen most csak a “héjról”, a borítóról beszélünk, a lényeg pedig ő, és ami a lemezen van. Magát a lemezt még nem láttam, de ha megérkezik Párizsból, megmutatom a facebook oldalamon!